Haza vágyódva

Szeptember végén mikor vége a nyárnak,
Az utolsó madarak is elszállnak,
Ülök a padban búsan, szomorún,
És elmerengek azon a bún,
Amit akkor érzek, ha egyedül maradok,
És az otthoniak hiányába, úgy érzem belepusztulok.
Egy világ választ el tőletek,
És alig várom, azt mikor haza mehetek..
Jól kellene itt magam éreznem,
Hisz ideköt lassan minden, ami fontos az életben,
Mégis olyan itt számomra, mint egy börtönben,
Vagy talán mint egy idegen dzsungelben.
Az ágyam az egyetlen sziget abban a rengetegben,
Ahol sajnos nem bízhatok meg az emberekben.
Szigetem nyugalmat, kedvességet rejtett,
Amiért lelkem sokat elszenvedett,
Nyugalmamban mindig otthon járok,
Ilyenkor édesanyám orcájára látok,
És eszembe jutnak a napok,
Amikor végre én is otthon alhatok.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.