Idõlakoma

Éhes keselyűként köröz felettem az Idő
türelmetlenül várva a kedvező pillanatot
hogy lecsaphasson  legértékesebb perceimre
hogy fölzabálhassa legzamatosabb éveim.

Mire föleszmélek a jelen kábulatából
ő már eltünik a sűrű múlt liános
dzsungelében.


Vigaszként töbsíkú,szuperdimenziós
térképet hagy elveszett énemre,
hogy felkutathassam mélybe rejtett
emékkincseim,
kivédhessem időomlásaim,
előrevetítsem életem kusza horizontjait
megleljem az Idő statikus pontait.



Összezavar az egész időjáték,
fejvesztetten rohangálni az idősíkokon,
kegyes őnámítás melytől  reméljük
rálelünk elrákosodott idősejtjeinkre.


Álom és valóság
mindegy ez nekem,
az Idő bájos gyermekei,
édesek és mostohák egyaránt.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.