Stocholm szindróma
Sötét szívkamrádba zártál
félelmeiddel talpig leláncoltál
vaskarokkal magányodhoz szorítottál
tekinteteddel rámszegezted a zárkám.
Probáltam kitapogatni lényedet
kisebb darabokból összerakni tégedet,
de folyton alakot váltott megfoghatatlan
lényeged.
Mint egy toporzékoló kisgyerek
csak magadnak követeltél
saját képedre újrateremtettél,
szemeid kucslyukán láttam a világot
de én csak kerestem tovább benned
a hiányom.
Szavaid megpenészedtek szájamon
sötét gondolatoktól a gyertyaláng kialudt,
rozsdás kőnnyeim felmarták a vasat
cellám ajtaja sokszor nyitva maradt
én mindig visszazártam magam
téged soha meg nem találtalak.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.