Három húr egy lantra

I.
Reggel, amikor nincs árnyék,
nincs nap,
csak kiégett éjszaka.
Elfelejtett szívetemeő
rozsdás, bezárt-kinyílt kapuja.

Kell nekem most?
Akár a Hold.
Az arcom, ami csak
érte nevet, a mosoly
csak miatta lehet.

Vér egy tű végén.
Szív alakban akár
az enyém.
A Hold, mi reggel az
égen, ahogy rádnéz.

Egy lant húrok nélkül.
Reggel árnyék nélkül.
Semmi van az égen
mosolyod nélkül.

II.
A tűz, piros ég.
Ez minden,
minden gondolatom már.
Minden ékszerem,
egész életem.

A tűz, forró vér.
Ő a halott király,
aki szememre békét nyújt.
Vele nem félek, mégha
sötét is az út.
Vele nincs velem magány,
felhangol minden húrt.

Szerelem, mely vörös,
de nem az, amit látok.
Amit mondasz
maga  a tűz a vér.

Minden eszme nélküled
halott. Halálba űz.
Minden ami ellened,
nekem ő halálos bűn.
Minden mondatom
Téged fon körül.

III.
A Nap elfogyásban, a Hold születésben,
a festék az égen folyt szét.
Ez csak egy játék,
amiről ömlik mindenhova a
sok kevert szín.

Egy csillagot szerettem volna,
megkaptam a világot, az összeset
egy kastélyba elzárva, óvva.

én nem voltam egész.
a máséji Holdra éltem.

Ez csak egy játékfestmény,
de minden csillag már az enyém,
ő volt a csoda, aki a csillagokat
adta, a világot most ő forgatja.

Mostmár jó.

Nélküled a kastély felnyílik
a csillagokat elvesztem
a tükör visszafordulna
csillagaim lehullanának,
éjszakába haláltáncot járnának,
a húrok elszakadnának.


A világon a legszebb szó a DaL.
L és D elején, végén,
mind együtt kél,
s egyszer majd együtt is hal...





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.