A buborék üvegkoporsója

Álmos hónaljban hintázó szerelem mosolyog
a lélek felé.
Ez a bizalom,
az éhes létnek falat penész.

Szöszökbe fullad, kócos szőrök fojtják a habot,
mely belőled csurog.
Most neonban úszik tovább a vérből és tejből összerakott
kicsiny halott.

Ezek közé zártak minket egy üveggömbbe.
Látom, ahogy fent a kezek okosan integetnek,
s ők is látják, amit mi meg nem:
a vízfejeinket.

Visszazuhantunk. Most majd újra elájulok,
s végig ott leszek.
Melletted úgyis minden csak egy álmomban lenyelt pók,
szóval mindegy...





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.