Latrok

Érzem a sóhajod, nemcsak hallom.
Félig felemelt kezekkel
lógok melletted krisztusi pózban,
hisz lételem ez a megadás,
a félig egyenetlen kereszt,
mely nem az egész világot öleli.
Kizárja, mi megbocsáthatatlan.
Élni erkölcsösen, minden pillanatban,
mily álnok gondolat. Nem lehet!

Túlidealizált elvek, hitek,
ilyet csak zsarnokság tud adni:
mindig, mindenütt tisztán,
meghajló, ócska fegyelemmel,
hol csak becsteleneknek jut levegő
s lent a sarokban piszok, pókháló,
a gaz, igaztalan, büntehető,
galádul élni is kívánó ember.
Hidd el, ő mindig erkölcsös,
ha tényleg szükség van rá.

Ő nem löki, nem dobja fel
lázas, fényes-hangzatosan
kissé szutykos emberségét
a magasba. Nincs rajt szivárvány,
amin mindenkinek megáll a szeme,
csak teszi dolgát húsvér módon
maga és társai gyönyörűségére,
vigyázva, össze ne törje, amit tart.

Ez az erkölcs, nem a litániákba
beleénekelt érdekimádat
magunkról és a mindenségről.
Nem számolhatsz el vele fillérre. Miért?
Egymásra nézünk, nem tudjuk
melyikünk ártatlan. Tán mindketten
és a Megváltó itt lóg köztünk.
És a latornak nem volt, nem lesz neve.

2007. október 23.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.