Fohász

Oly éber vagyok ezen az éjen:
Add Uram, sokáig ez így ne légyen!
Üldöznek kósza gondolatok,
mit senkivel meg nem oszthatok...

Ha adnád, hogy utamba kerüljön,
kinek az útján kell, hogy derüljön
az ég egy pillanat alatt,
ahogy a léptem a fák alatt
felé vezet...
Ó fogd a kezet,
s vezess egymásnak minket!
Ha megélném, hogy megtaláljam,
kivel oly egyszerű harmóniában
létezhetnénk a Földön...
Hagyd, hogy megkerüljön!
Kivel, ha nem vagyunk is épp egy helyen
tudatunk mélyén egy rejtekhelyen
érezzük egymást boldogságban...
Ó add, hogy megtaláljam!
Nincs semmi gát közöttünk,
mindig inspiráljuk, s nem főzzük
lassú tűzön egymás gondolatát...
Teszel hát ilyen csodát?
Tekintetünk, ha egymásra téved
fényt gyújt a másikban, s hiába kérded:
meddig az egymásra csodálkozás?...
Ne várj válasznak mást:
Hisz az örök!
Ugye eljönnek még ezek az örömök?

Kattog a gépezet, foszlik a perc,
s a válasz a semmiben leledz’...
Csend helyett, hozd az álmot végre,
abba merüljön el éltem reménye!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.