Már rég


Már rég nem jár érte mell
még díjat sem egészen érdemel,
ki tudja, új daruként mért emel
a lázas földről
rögtön föl
a megszokott,
kopott
ruhába öltözött kokott
értelem,
míg rendőrré avanzsált,
avantgárd
lámpaként szűkre vált
a tértelen
végtelen.
Mért verném
a jövőmet csapra,
és engedném,
akár egy múló pillanatra,
hogy egy rém,
ne én,
egye a herém,
majd felettébb derék
vállamra szálljon,
és öntelt
örömmel,
gyötörve
örökre
a szegedi csillagba zárjon?
Talán,
ki keres, az rátalál
egy másik útra?
Ki tudja?
Ám újra, és újra,
mint egy aznapos,
kapatos,
egykaros
emelő bajnok,
ám én kissé mást,
csak fittyet hányok a megunt mélabúra,
míg végül hűlt testem,
nem ügyelve nemre,
rendre meghatározott kellemre,
ráhajítják egy másik tetemre.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Új hangafû ez másvilág (, 2008. 03.)
Kiadó: Magyar Eektronikus Könyvtár