Hajnali beszélgetés

Hajnali beszélgetés


Fáklyaként lobbantál az éjbe!
Áldott csendedből nézelődve
emlékszel-e még ránk, s hogy
mi történt, míg kis tested
mélyre süllyedt, s lelked könnyűvé
olvadva magasba szállt?

A sírodon üldögélve
eligazgatom emlékedet.
Kicsi voltál, törékeny,
s én mennyire féltettelek!
Míg erőd előttem rejtve
formált, csak voltam, most

szemed parázsló hűvöséből
merítve élek, másként keverve
porból, reményből új napot.
Nem kérek többé már tőled sem
lázban haldokló, ékesre festett
varázslatot, poharat, újra látom

didergő szépségét az égnek,
s hogy megértem, a fájdalmat
nem űzöm tovább, kopott kabát
egy régi szürkületben, álmodom
új szerelmet, kérek új napot,
holdat, félénk fényűt, akit átkarolok.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.