Rue des Cascades (monológ egy Tiersen-darabra)

Fehér e ház, a hangokon lebegsz
ha alszol épp, vagy látomást kutatsz
tetőkön ül az Isten, fogja arcukat
lecsap, majd vár, mintha félne, meg ne hallják
Európa van itt és néha szellemek
sok műemlék meg műanyag
családi por, betűk, szavak
a szürkület sötétbe rejti ujját
a bor maradt, meg ez a nő, meg az, lehet.
Vasárnap (seggreestem itten én
mint az összes többi vén kretén).
Zongora. Hegedű. Elbandukolsz sután.
Mint bárki más e talmi reggelen
nem érdekel tovább se űr, se zűr
(vagy mégis szuggerálna ott belül)
az utca kell (hány napja volt?), kitörsz talán.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.