Hét csapás

Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem,
légy buzgóságos azért és térj meg.
Ezek az Isten Igéi.
Az Úr az ajtódnál áll és zörget.

A mennyei kapu tárva ember, csak te tévelyegsz.
Egyik angyala mutat az égre, mert elfelejtettetek felfelé nézni.
Nem halljátok a hét mennydörgést, a figyelmeztetést?
A hét trombitaszót sem, csak a hamis prófétákat?
Ne azt bámuld, ami mászik, hanem lásd ami repül!
Mindenki vedelhet Isten poharából, gátlástalanul,
Ő engedi, kivár, de homályos a tekintet.
Mindenféle gyülekezetek. Elnézlek benneteket.
Mert egy az Úr!

Mai percemberkék, pojácák, figyeljetek,
a vidám aratást rettenetes ősz követi.
A mennyei gazdánál nagyon éles a sarló,
annyira, amit ember nem fenhet.
Túlérett a szőlő vetemény, már poshadt
és fenevadak ürüléke fertőzi, te meg beletapostad.
Vér jön abból, vörös méreg, de nem bor.

Az Úr látja, ez így megint hányadszor nem jó!
Türelme gondolod, végtelen.
Sokat kipróbáltad, ezért vigyázz, ismét és megint túlhiszed magad.
Vagy mégse.

A hét bűvös szám, fertőtlenít, mert ez a jod.
Semmivel sem osztható és keverhető.
Tökéletes prímszám, Isten ezzel számol.
Hét angyalát hívja a világ Ura, ismét,
ki tudja hányadik szövetség, újra rendet kell tenni.
A Szent Könyv szerint Babilon eleste jelzi,
itt a vége. De melyik Babiloné? Mostanié?

No, nem órára, percre mér az Isten, hanem Babitscsal üzeni;
negyven nap, negyven év, vagy ezer-annyi,
az én szájamban ugyanazt jelenti!
De szól, figyelj, itt a hét csapás.

Hadd vegyem  az Úr szavát, most érzem, megérintett.
János prófétámmal megüzentem, én vezettem kezét, tollát.
Jönnek rátok csapások, úgy számoltam hét.
Egyenlőre ennyi, elég.
Hírül adtam, nem hittétek.


Az Én Könyvem nem egy jópofa regény,
amit ha elálmosodsz, behajtasz, félrelöksz.
Ma már számítógéppel elemzed betűimet, nagy a siker
és bámulod mi minden bevált,
amit Nostradamus még csak szabad kézből jósolgatott.
Nincs hozzá közöm, de okos.
Van már gépi technikád is, hogy szavaim jobban megértsd,
most már hiszel?
Engem! Csak engem! Magadért. Érted?

Ismét eljött bosszúm, nem mértem hányadszor. Haragvóvá tesztek.
Megint itt a lecke, én sem unatkozom,
old meg, vagy pusztulj.

Első angyalom poharából jön  fekély és  járvány.
Pestis,  kolera, vérbaj, lepra és tüdővész, no meg sars, ebola és aids.
Kutasd ellene a gyógyszert, a sor még nem teljes, legyél türelmes.
A hét csapás arra jó, hogy összemérjük erőinket.
Tudhatnád, csak te lehetsz a vesztes, de még ne dobd be a törölközőt,
kellesz, azért az egész Teremtés.

Második angyalom elmérgezi a tengereket.
Ti csináltok százezer tonnás tankereket, én elsüllyesztem.
Négyezer méteren szivárog az olaj és elszennyezi a  partokat.
Lenn tartok néhány atom-tengeralattjárót is.
A Titanic, csak ujjgyakorlat volt az égi orgonán.
Vele vész néhány-száz, vagy ezer  ember, nálam ennyi a  hibaszázalék.

Harmadik angyalom megrontja ivóvized.
A kékesen hűvös forrás meleg, pöceízű és barna lesz,
a méltóságosan folyó, halban gazdag folyó pedig kanális.
Tűvé teszel mindent, átkozol engem és magad.
Nem baj, én kibírom, ládd-é, ez még csak a kezdet!
A felénél sem tartunk.

Negyedik angyalom pohara lángol.
Ő hozza a préri és erdőtüzeket.
Magától belobban, akár egy csikktől, amit én dobtam ki.
Te meg csak kapkodsz, most mutatom meg ki vagy,
néha muszáj memorizálni, tehetetlen de akarnok  senki.
Helikopterről szórogatsz valami porokat, de csak velem.
Nélkülem nem győzhetsz.
Abbamarad a láng,  ha  akarom.
De még nem. Idomítalak, hep-hep, most tüzet és parazsat  olts.

Ötödik angyalom pohara a sötétséggel tele.
Kiönti, és nincs áram, emberkém, sötét van a civilizált világban.
Nem ég a villany New Yorkban, Londonban.
A pilácsot elfelejtetted, most kapkodsz gyertya után?
Leállt a légkondi és olvad a hűtő.
Rájössz e, oda jutottál, neked fontosabb nálam a kétszázhúsz volt.
Pofozd ébre magad, még nincs vége.

Küldöm hatodik angyalom, az ő pohara elapadt, kiaszott.
Kapsz szárazságot, aszályt, termőfölded helyén sivatagot.
A beduinok már megszokták.
Ha kedvem úgy tartja  klímákat váltok, összekeverem az éghajlatokat.
Te törd a fejed tudós az irodádban, én meg itt, egy Másikban.
Tekergetem a földtengely irányát, nem baj, ha nem érted,
de idén, vagy tovább nem lesz búzád, kukoricád és kiszárad a kutad.

Vélem, még nem volt elég, hetedik angyalom közelít.
Az ő kelyhében földrengések, vannak,  meg  harcok  és forradalmak.
Nagy dörgések, villámlások és rettegések,
elmúlnak hegyek és szigetek.
A földemen és tengereim mélyén mocorognak a kéregtáblák,
a felszínen  és alant  hol tágul, máshol zsugorodik az élet.

Láthatod, népeimben is állandó a változás,  
nincs megértés, égi harmónia, hol itt, hol ott forr a tömeg és  lapít az elit.
Választás előtt azt mondja, nemzet. De csőcselék ha lázad.
Gazdagszik,  de ítélkezem, rendre elbukik.
Gondolj a fáraókra, vagy Néróra.
Minden, és mindenki teszi a dolgát rendeletem szerint.
És még mindig káromoltok.

A nagy rendszer, most megint zűrzavaros,
egy másik galaktikával voltam elfoglalva,
pedig mindenhol ott vagyok és átrendezem a sakktáblát.
Most hetet léptem. Észreveszed? Ocsúdj már!
Terelgetlek nyájam, látod mit tettél Babilonnal?
Küldök majd nagy jégesőt, mindent elverőt
és ismét fehér lesz a föld.

Hogy mikor lesz igazi Végitélet?
Nem érzed még előszelét?
A hét csapás nem üres jóslat, már benne éltek!

Uram, vedd el tőlem a szót, értem jött az este.
Kint állok a szabadban, feljött az Újhold.
Birchosz levónó, mondja a hívő zsidó.
Egy Istent tisztelünk, a holdsarló D betűt formáz,
nekem ez a Deus.

Szeptemberi tiszta égbolt,
köszönöm Uram, már látlak.
Jöhet az Ítélet.

Érd, 2003. szeptember 3.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.