Öregségem elsõ napja

A boldogságról írnék, hazafelé menet:
az alkonyba vetkőzött kora őszi fák testének
illatáról, a házakból felém úszó pörköltek,
sült szalonnák, bablevesek gyomorkordító
illatáról, a kertekben kiteregetett ruhák
illatáról, a tehenek, birkák, disznók, tyúkok
illatáról, arról az illatról amivé ezek
bennem összeölelkeztek: biztonság illat,
a boldogság nehéz, tüdőt feszítő aromája,
az otthonlevés kikezdhetetlen hitt illata.

Aztán a hangok, ahogy borjút az anyja
gyengéden lökdöstek hazafelé, a tücskök,
lombszöcskék dobhártyát kuckoló pergő
vibrátója, az esti étket méltató jószágok
imája, a csukódó kapuk nyűgös, reumás
nyöszörgése, a nyárról pletykáló fák
suttogása, és leginkább a jó barátok, a kutyák
beszéde, a de jó hogy látlak vakkantások, a
mit keresel te errefelé szigorú morrantásai,
a zene amivé a hangok bennem összeálltak,
amivé komponálódtak: a biztonság szimfóniája,
a boldogság lelket lúdbőröztető szimfóniája,
az otthonlevés kikezdhetetlennek hitt muzsikája.

Mint el nem kalapált szög a tartógerendából,
anyám úgy állt ki a dombon túli képből.
Opálos tejüveggé karcolta tekintetemet.
A dombon túl már hallani szoktam.
A zsemleszínű, kikezdhetetlen hűség
örömujjongása a szimfónia záróakkordja volt.
A dombon túl most szagtalan csend remegett.
Mint valami helyben örvénylő tornádóban,
anyám körül eltűntek az illatok, eltűntek a hangok,
eltűnt hat évnyi éden.
Alaktalan piros folt az aszfalton,
a diófa alatt a többi mulandóság.
Elindultam a kert végébe megöregedni.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.