etanol

Ezernyolcvannégy forint a boldogság.
Mellékállásban plasztikai sebész vagy,
elő is írtam a koplalást.
Nyárba bújtatott téltestedre az akác kent balzsamot,
violaíriszedbe bronzpöttyök cseppentek,
selymes fülkagylódban tenger morajlik, s tücskök ciripelnek.
Finom ujjaid zsibbadásig masszírozzák agyam,
majd vékony kendőt ejtenek szememre,
amelyben vakon lubickol a kontaktlencsevilág.
Belső tengelyem körül forgok, támolygok, megbotlom, zuhanok az eseményhorizont felé,
mire te lustán lemeztelenítesz,
kiszolgáltatott, emberevő bestiává.
Búcsúzóul anesztetikumot csókolsz homlokomra,
aztán balettléptekkel távozol.
Stabilan heverek magányos oldalamon,
a pericardiumzsákban sarokba hajított szívem dörömböl, és rúgkapál…
A helyében én is ki akarnék szökni,
egyszerűen kihánynám magam, ha toxikusabb lennék,
de az anyag úgyse vész el, csak átalakul.

Miért sóztad meg a paradicsomomat?

{2008. 06. 01.}





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.