Szorító világon

A szomszéd faluból járt át
hétvégenként hozzánk.

Kerékpárral. Ha más terve
volt, gépkocsit vezetve.

Jött csak úgy, meghányni-vetni
dolgokat a szem nyelvén.

Sietős Nap felettünk...
Sakkoztunk, beszélgettünk.

"Se szüleinket, sem mást
nem értjük úgy, mint egymást.

Furcsa, akinek hang jut
szájról olvasni nem tud.

Nem érti, mit szem kérdez;
mimikát, testbeszédet.

Köztük ( gond: látszat-ok )
vérrel telt bábu vagyok.

Mi dolgunk, barátom,
e szorító világon?"

Kézjelek sodrán újság.
Sok körmönfont huncutság.

Lányok, az álnok-szépek.
Szárnyalt, élt a lélek!

Eszméltünk önfeledt
csevejből - esteledett.

bizalom, széttört zártság -
más volt ez, mint barátság.

Nem kerülgette sorsát:
megnősült. Neje sorstárs.

Évek múltán monoton
zakatoló vonaton

találkoztunk. Ezért
a boldogtalan versért?





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.