A holnap története

Egyszerre pislákol a tegnapi lámpa
és borít be a reggeli fény. Még
visszanézek, fekszem az ágyon,
de ezalatt már ajtót nyitok, irányba
helyeznek az utcasarkok és a
mozinál visszaköszönök magamnak.
Elég belefeledkezni egy pillantásba,
elveszni egy szemlehunyásban,
már én vagyok Péter, Sára és barátaik.
Mindenki, aki elhalad, azzal én is elhaladok.
(Pepita déjá vu. Tegnap is szembejöttem
magammal, éppen a mozinál és
Károlyként, Emmaként és barátaikként
távoztam. Pedig nem is használtam lábaim.)
Most a bőrük alá kúszok holnapig,
mint egy diszkrét belövést, úgy használnak
öntudatlanul, de nem zavar, hiszen
csak elmosódott tükörképemként létezek
(olyan ez, mint az atlaszban keresni Atlantiszt).
Elszívok egy cigarettát és közben
annyira szeretnék rágyújtani.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.