Tök/életlenül



Nem sikerült levetnem az egyenruhát,
pedig sokáig szolgáltam a testem,
azt hittem, már megengedhetem magamnak,
amit kiérdemeltem.
Ha melegem volt, azt hazudtam, fázom,
mert jól takart pulóverem,
kötött rabság kíséri életem.
Már csak a dunnámat szeretem,
alatta melegednek testem titkai,
huzatnak hét gombja hét lakat,
bennem öltött testet a hetedik parancsolat.

Csak sötétben, csak titokban, csak alighogy, éppen
megmártózni egy cseppnyi szenvedélyben,
s tagadni folyton, hogy függő vagyok,
pulóver rost ostyája számban,
kulcsra kéz, újabb hazugság az esti bűnbánó imában.

Hamis vagy!
Hamis vagyok, hamis a csalfa verseimmel,
szép szavakkal, lírákkal, áldott emberekkel.
Habokkal, varázsütéssel, angyalokkal,
reményeimmel, hitemmel a szebb napokban.
Festményeimen hatalmas szemek,
a szempillák mind éles fegyverek
és lecsurgó vörös erek mögött
keresztre feszített emberek.
A szavakban monoton hibák követnek,
mert rímre járna bár agyam,
terhel a gondolat,
pedig a lelkem sem rímel már a testre,
Én fekszem majd a szabad keresztre!

Tagadsz!
Tagadok. Tagadok, ha kell,
mert hunyászkodás minden beismerés
Nem állok készen újabb ütközetre,
ahol göncöm szakad,
lehullik  hét lakat,
s szabaddá válik minden nem szabad.

A festmény sem az igazi,
A vers is rejtjeles
Íme, egy újabb lopott bölcselet,
mi jellemzően közhelyes
Senki sem tökéletes!








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.