Valami kúszik lassan, csendesen

Valami kúszik lassan, csendesen
a mindendolgok felszíne alatt

Éhes szörny ül kínzó vadlesen
pengém húsába mélyen beszaladt.

Már visszahúzni késő, jaj a szív,
mely megállt, többet eztán nem dobog,

a néma ajkak íve visszahív
és döngenek a rejtett üstdobok.

Már nem tudom, hogy mi hamis, mi nem,
már nem is értem azt, mit suttogok,

de feléd folyik minden, azt hiszem,
és visszakozni soha nem fogok.

Mert néha van, hogy két fény összeér,
és nem törnek meg egymáson, noha

a mindendolgok mélye összemér;
nem törnek meg attól még soha.

Minden kavics csillogó, amit
a tó vizéből magadhoz emelsz,

de kiszárad és fakó és avitt
lesz mind, ó bármi mélyre mersz.

Valami kúszik lassan csendesen…
és átitatatván mindegyik falat,

mint fűt a hajnal harmatnedvesen,
úgy ér minket minden pillanat.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.