Melinda


Tegnap véget ért számunkra hosszú álmod, ma
már új napra ébredsz szépségem, nem kis tested
őrzi, jól-rosszul, tovább, tanulságunkat, áttört
rózsaablakként a magasból nekünk ajándékozott
drága fényed.

Bandit sem űzi már a lázongó remény, enged elrepülni,
bár finom létezésed úgy belefészkelte magát testének
minden kis zugába, semmi sem oldja ki többé onnan közös
lényetek, álmokban úszó drága testedet karjában nem
tartja tovább.

Mint húsvéti prédikáció a jeges tavaszban, hajlítsd szívünket
Urunkhoz, Ő tud oly titkokat fülünkbe súgni, hogy sok év után,
nélküled merjünk élni tovább. Kopár világ. Nem baj, ha haragszunk,
vigyázzunk a helyedre mégis az asztal sarkán, s a kutyádra, arra, hogy
el ne felejtsük

minden hajnalban teletölteni a tálját, s neked odatenni a tejet.
Akkor is, mikor a reggelinél szerteszalad majd a család, Andrew korán
indul az angliai ködben, nem várja meg, míg kicsorog a kávé, mert újra
túl fontos lesz nekünk addigra az élet, nőnek a gyerekek, emésztenek
a gondok, s te néha

túl csendesen vársz majd minket az égben.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.