Van ez a kérdés

Van ez a szégyen bennem, ha beszélünk
A zongora mellett sarokban térdepelés
A szeress engem fakanál galambjai
A csizmával fejemet ütlegelő, ordító nő
Van ez az elhaló, elfojtott hang
a vonal másik végén
a számonkérések
a könyörtelen kérdések
a kihagyhatatlan vádak
van egy távoli világ
téli estén ósdi lemezre
táncoltunk az ágyon
a szobakonyhás lakásban
és kakaót főzött piros lábasban
nyűgös reggelek
mikor kézenfogva vitt magával,
kiflit is vett nekem a sarkon
és ha ügyesen zacskóztam
húszasával az ellenállásokat
megdicsért.
S van most ez a
gyógyszerekkel növénnyé idomított ember
akit senki nem akart igazán meggyógyítani
és szerintem ő maga sem akarta
van ez a paranoia
beszélgetések a tévésorozatokkal, híradóval
és a földönkívüliekkel
van ez a valaki,
akire csak egy túltáplált macska vigyáz
a mániák és a depressziók,
a skizofréniás téboly
amivel a világot üldözi.
Van az ablak, ahol most megfakult
Koszos narancs függöny lóg
Én is ott lógtam az utcát lesve
Mikor munkába ment
És integettem akkor is, mikor már
Vissza sem fordult
Aztán bemásztam a szekrénybe a barna kabátjához.
Szerettem a szagát, anyaszag volt.
Van ez az őrületnek nevezett alibi
Hogy mindenkit elhagyhasson
Pedig ő volt az első ember, akit elhagyott
S nekem mégis jobb volt
Engem ott a szekrényben
az a barna kabát
a vállfán lógva
csodálkozva figyelt
mint anyám tavaly karácsonykor
mikor felugrottam hozzá szenteste
és egy angyalról énekeltem.

Van ez az illúzió
És az a pokol amit adtál
S van ez a kérdés
Melyik anyám szeressem
Ha egyszer a pokolban hagytál?







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.