A csókom, tudod
Az őszön mélázok elnémultan,
Mikor ez a vén szipirtyó, dagadt
Seggével szuszogva mellém huppan.
Recsegve könyörög neki a pad,
De kérlelhetetlenül nehezül,
Harákol egy nagyot s oldalra köp:
Semmi köszöntés - szól fesztelenül
Mikor úgy vársz és végre megjövök?
Talán ismerjük egymást?- kérdem én.
Rámsandít és visítva felkacag,
Tudod! – kacsint, mintha így érteném,
Pubikám ej a hála hol marad?
Azzal sóhajt egy nagyot és pakol.
Elnézést, nyugodtan üldögéltem-
De már megint röhögve fuldokol
Üldög- bugyborékol – Üldög, éppen.
Tovább nem próbálkozok vele,
Felállok, addigra ő előveszi.
Valami véres, tán állat szíve,
Jóízűen csámcsogva azt eszi s
Kezében a késsel még int felém.
Hazaindulok, de az út alatt
Nyirkos nyugtalan kétség száll belém
Hogy valami a padon ott maradt.
Hátra-hátra nézek, hátha rémlik
De mert semmi, nem hagy, megfordulok
Padon papír rajta rúzs nyom fénylik
Mellette a cím: A csókom, tudod.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
