Kunkorodik

Nehéz erről beszélni, de muszáj,
megfogadtam magamnak, ha látom az intő jeleket
megfordulok vagy téged fordítalak meg.
(ellenőrzésképpen)
Az első felvonás izgalmas volt,a második csupa harc,
másokkal no meg önnönmagunkkal sem volt elhanyagolható.
Aztán jött a harmadik rész, talán ott romlott el,
mert egymással  nem tudtunk vagy mertünk csatasorba állni.
A negyediknél – utolsónál? –járunk és azt hiszem itt dől el minden,
ahogy felfelé  halad az energia, - nevezzük divatos nevén -  az őserő
át a csakrákon.
A szívnél járunk már, övön alul már semmi sem lángol
bár ezt a füsttől nem látom  elég tisztán.

Például rendelek neked margarita pizzát, doboznyitáskor azt mondod
szeretlek (izgatottságodban néha eltéveszted és azt, hogy szia )
és úgy csillognak megszállott szemeid a sült mozarellára pillantva
akár új bicikli fémalkatrészei a karácsonyfa alatt.
Csak hó végén kérem el (mikor már tényleg leégtem)
amivel lógsz a közös számlákból,
engedem, hogy szexuális életet élj
a kompakt, hordozható kis számítógépeddel
és evés közben kizárólag híradót nézzél.
Esténként beparkolsz az általad cukinak,
általam aranybolyhosnak becézett popóddal,
hogy akár kölyökmacskák, egy halomban
összebújjunk, még akkor is, mikor utáljuk egymást,
mert fázni nem akarunk ugye, soha.
Vannak szeretőim, néha megcsapott
megfogalmazhatatlan érdeklődés
egy-két férfi iránt – lásd a postás -
szerencsétlenségemre  vagy inkább a te szerencsédre
sosem történt igazi bűn, az általad tiltott pályára nem jutottam be.
(Dugni lehet, csak ne szeress belé!)
Hazudni sem voltam képes soha, s bár engedélyt kaptam rá,
(micsoda nagyvonalúság volt odadobni a nőd, csak valaki helyetted)
mégis meggyóntam előbb-utóbb, ami félig se volt.

Az idétlen kis üzelmeid,  hogy szerelmi kéjlakot nyitsz
esetleg kurvákat futtatsz, mind kudarcba fulladt kísérletek voltak,
tudtam túlságosan is jó vagy hozzá.
Lenyúlták a pénzed vagy csak ráfizettél,
titkon szántad őket, láttad bennük  saját nyomorúságunkat.
Voltak esték, mikor az ajtót becsapva rohantam az éjszakába,
utcákat járva hívtalak, úgy veszekedtünk
telefonon keresztül, volt ennek valami bája
és legalább nem vertem szét a képed,
nem rángattalak  ruhádnál fogva át a lakáson,
ahogy anyám tette velem azt egykoron
Bocsánatot kértél néha azonnal, sokszor csak másnap,
aztán büntetésből - ez volt a szabály-
bárhol is jártál, azt kellett a telefonba mondanod
legalább tízszer:oink, oink, oink, oink…

Aztán tavasszal megint belémereszkedett a sötétség,
(hogy szeretem én ezt, igazi dráma-queen vagyok ilyenkor)
sokat sírtam, ordítottam magamban
földre feküdve vagy csak a sarokba csúszva,
énekelni sem bírtam már, ekkortájt történt
megígérted, hogy jó maci leszel (panda, mert azok olyan helyesek)
nem piszkálsz, nem felügyelsz, nem gyakorolsz
teljhatalmat felettem, sokat szeretkezünk majd.
Pár napig bírtad.
Aztán valamelyik reggel hajnalban keltem,
a fürdőszobában igyekeztem lábujjhegyen hajat szárítani,
hallottam, hogy morogsz, induláskor mégis odamentem hozzád.
Azt mondtad akkor, érzed, hogy megint kezdődik, nem bírod ki,
ismét átváltozol, már kunkorodik a kis farkincád.

Mostanában figyelem magam, a szavakat, amikkel megszólítalak,
miképp viselkedem, párbeszédeinket.
Az igazságot már nincs kedvem odavágni, megmagyarázni
hazudni sincs értelme, karamellizált közöny maradt,
édes ahogy összeragadtunk, kemény akárcsak
“a hogyan lehetnénk én tökéletes nő”
témáját körüljáró kérdések, amik - valljuk be -
kényelmetlenül unalmasak
és egyre gyakrabban vérzik az ínyünk is fogmosáskor.
(vagy ez csak a fogkövektől lenne?)

Annyit faggattál, nyaggattál, végül farkam nőtt, nem lettem férfi, (sajnos)
de abból, ahogy látom kunkorodni, tudom
itt az idő menekülni, hiszen emlékszel, megfogadtam magamnak
és te is tudod, sosem szerettem a disznóvágásokat.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.