16907301358

Szíved elfér egy befőttesüvegben.
A kamra polcáról figyel csendben.
Alatta szemed, s mellette füled,
Preparált szoborként merednek hiába.
Élőnek tűnnek, de halottak… süket.

Csontjaid hamuvá porladtak.
Kemence falára festettél velük,
S a koromban mosolyod sejtellik fakón,
Könnyeink nem mosták le a falakat,
Kint virágok illata táncikál csalón.

Távoli korokból intesz most felém,
Kereszted horogba fonta egy nemzet,
S téged barakkba zárt, jóízű mosollyal,
Arcodon mégis a kétely motoszkált,
Hol ragyog most nap, s mit érsz egy pofonnal?

Válaszként másik orcádat tartod,
De gyomrodba döfik a szuronyok élét,
S felnézel békésen látva a jeleket,
Egy gallérra hímezve ezüstös szállal,
És megnyugvás hajtja le büszke fejedet.

Szemed most a földre szegezed,
S tükröt tart eléd egy vérrel szőtt pocsolya,
Honnan a kék ég nézz vissza rád,
S tudod felnézned is csak kár volna,
Dallam vagy már, elsütött fegyverek hangjára hangolva.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.