Harc



Fekete Halál könnyes szemmel néz rám.
Választ vár, eltorzult arccal
Ordít, de én nem szólok.
Csak állok a sötét teremben
Dohhal keveredett por csípi  a szemem,
Homályos fény enyhén belengi a romos termet...
Félelem van a levegőben
Árnyak keringenek körülöttem.
Nem félek. Tudom, hogy nem tart soká.
És a Halál ott áll, utolsó kétségbeesett küzdelem ez,
Nem bírja már.
Zihálva szólít, nyeli a gyűlöletet, mely végül felemészti.
Dühösen sikolt,
Őrjöng, kiált rám,
De én csak állok ott
Némán, dacosan. Megfeszítem izmaimat és szótlan maradok.
Nem szólok. Győzni fogok. Nem mozdulok.
A Halál utoljára még teljes erejével támadni próbál.
Felém rohan
Sebeim égnek, de nem mozdulok.
De Ő eltűnik, teljes sötétség borul rám.
Vége van. Egyedül vagyok. A Halál itthagyott. Térdreborulok.
Félek. Belül üres lettem.
a Halál elvitte a lelkem.
  















Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.