THALASSZA I-IV.

(I. ÁTÚSZÁS)

Hangzik a mélység,
melledben dobban,
gyomrod, lábad alatt
hűsen cirógat.
Lehet akármi:
sziklák közt szakadék,
sósvizek hegye és
zúgó plazma-lét.
Virágzó kertjében
virágtalan pásztor,
medúzamezőben
megvacogó álom.
Kifordult világból,
kifordult magából,
köztes, feledett lét:
alszom a világból.

(II. AKVÁRIUM)

Álom szitálja át a testet -
gondolatnak mondhatod,
vagy hívd halálnak;
elcsorgó könnyű kristály olvad,
folyó felől a lét is
árad, hoz-visz, áll;
s te eltűnődsz e Léthe partján,
lenne-volna több a part,
s mederbe bújni;
itt a kép arany hala a száj
kiált, üvölt, s víz mossa
egyre át-csak-át;
a döbbenet s a légzés egyre
megy, és van elébb, és lesz
tovább, te pikkely.

(III. MIVÉGRE)

Ha nem tudom meg, mit beszél a tenger,
nem tudom meg, mivégre születtem.
Kié ez a tenger? Senkié.
És a lányok nevetése? Elviszi a szél.
És ráfagy végül mégis a szájra.
Kié ez a tenger, ez a kék nevetés?
Tudja: mire vár a szél,
merre a hajók – fehér fogak gyöngye,
a rálapuló felhők –
Kié a tenger nevetése?

(IV. THALASSZA)

A tenger akarok lenni
és nem a hullámok.
A víz, és nem a habja.
Mélységet kívánok, derűset,
s nem nap-mint-nap kedélyt,
mi elragadja.
Vagy egy nyugalom része
lenne az is, ha tudom:
tenger vagyok,
ki csupa felszín
és csupa mély;
kit felkavarhat egy fuvallat
- felszínén;
s odalenn várja
végtelen nyugalma;
visszatér, aki úgy hiszi:
örökre hullám és hab is –
magába öleli a mély.
Thalassza.

(Coda)

Egész a partokig,
szerelmem,
moszatig fövenyig;
ameddig csöppnyi
állatok virágzanak,
s már-már hal nélkül
úszik a csontváz -
ugye addig ringunk,
ingjuk a vizeket, bársony,
csöndbe fulladó barátom,
ugye addig.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.