Koós Attila : Egy asszony megles?se

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2841 szerző 39032 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK


 
Új maradandokkok

Paál Marcell: Paradoxon
Vasi Ferenc Zoltán: Virágzengés után
Tóth János Janus: Haza és ember (reflexvers)
Csombor Blanka: Óda a Hatvanhoz
Filip Tamás: Lassan mászni kezd
Filip Tamás: Ráismerés
Paál Marcell: Fordított tánc
Ocsovai Ferenc: Rémálmok órája
Ocsovai Ferenc: Én nem tudom…
Ocsovai Ferenc: Szlavuska sírjánál
FRISS FÓRUMOK

Szakállas Zsolt 15 órája
Kiss-Teleki Rita 16 órája
Pálóczi Antal 1 napja
Ötvös Németh Edit 1 napja
Ocsovai Ferenc 1 napja
DOKK_FAQ 1 napja
Paál Marcell 3 napja
Kosztolányi Mária 3 napja
Vadas Tibor 3 napja
Bátai Tibor 4 napja
Valyon László 4 napja
Tóth Gabriella 4 napja
Tamási József 5 napja
Tóth János Janus 5 napja
Albert Zsolt 8 napja
Gyors & Gyilkos 8 napja
Karaffa Gyula 9 napja
Gyurcsi - Zalán György 15 napja
Tímea Lantos 16 napja
Duma György 16 napja
FRISS NAPLÓK

 Bátai Tibor 8 órája
Hetedíziglen 10 órája
nélküled 19 órája
Baltazar 1 napja
az univerzum szélén 1 napja
Gyurcsi 3 napja
fény árnyék 3 napja
ELKÉPZELHETŐ 4 napja
Párbeszéd egy jobb Dokkról 6 napja
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 12 napja
törmelék 12 napja
PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE 13 napja
Nyakas 13 napja
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN II. 13 napja
mix 14 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Koós Attila
Egy asszony megles?se

I.


Te érted, miről beszélek.
Kinn az est bús lárvája reped,
házfalakra köpve elkent fényeket,
s lenn az utcán,
mint hurkapálcán a
vattacukor-bimbók,
sápadnak fel csillagok táncára
az emberfejek.

Az üresen bomló szemek
kék, zöld, sárga hintók
a légben, az aszfalton,
s míg tavaszt morzsál szét bennük alkony,
már Holnap-mester jő amott,
hogy befalazzon.

Előle, mintha vattába vajúdna,
sikoltva szökik a csönd
újra és újra,
hogy visszazuhanjon közönnyé gyúrva:
e zsongás csúszkál a macskakövön;
egy istentelen város imája,
mely minden templomára,
mint hites nyálka, feltapad -

és neked értened kell,
mitől e céda éj,
és szűz minden reggel,
mert te is árvája vagy.
Te tudod,
milyen konok, szűk burok
e bilincsbe verő tudat,
mely szálka létünkre szabottan
kísér kéretlen - a vérszívó -
jóllakottan:
szívedből kell etess egyszerre két urat.

A lélek,
a riadt bogárka,
úgy rejtezik el innen a fonákra,
hogy őrizzék az erezetek, rostok,
mert ki majd megtalálja,
ne dobja ki egy ízekre bontott,
csapzott napvilágra.

II.

Az asszony boldog melle
gond szagával telten
hullámzott fel s le
a konyhamelegben.
Álca most nem takarta,
megcsalta parfüm, festék:
anya volt, csupasz asszony,
s féltés gőze rajzolta testét,
majd egyetemes szépséggé összerakta,
hogy a mából is reményt dagasszon.

Hajló lénye, mint a szép,
verendára űzött hintaszék,
begyűjtve a világból a lángot,
elringat magában minden fáradtságot;
s ha léte olykor csak
nyikorgás a megszokottban,
ő maga a holnap.
Meg kéne köszönni, hogy van.

Talán csak én láttam gyávaságát,
törékeny merszét pőrén,
a letisztult embert - mert ember ő is,
s a legkisebb hő is
hólyagot húz fel lelke bőrén,
s jaj, nincs orvos, ki e sebekhez férne,
csak egy édesanya gyógyító emléke.

Csak én láttam tisztaságát
egy pillanatra, s majd megfojtott,
hogy szűz palástként
viselhet magán megannyi szennyes foltot,
s ragyogja mégis: nem lehet másként
túlélni s éltetni szerelmet,
vágyat...
viselni ékszerként sóhajtó terhet,
mosolyba reszkető szájat.



III.


Te érted, miről írok.
A világ tökéletes, csak én benne
vagyok egy penészes szeletke,
és titokként őrizget az élet:
ezért őrölnek szerelmek és kínok,
hogy magamét feledve
megfejtsem a tiédet.

Egyetlen vízcsepp hiánya
mennyit vesz
el a zápor erejéből?
Lelked vakon döbben a világba,
mikor majd elveszítesz,
mert elveszítesz,
úgyis, hiába.
Az ázott szag hűs lepelnek
áll eső után, de sok-sok repedésben
már tócsák ünnepelnek.
Nem búcsúzom örökre én sem,

mert ha színpadra állítottak,
megfeszültem, hogy megfeleljek.
Ha partjaim ellöktek, visszahívtak:
s csak a hullámok láttak hídnak,
és csak az örvények szerettek,
de elfogadtam, hogy ölük is csak
egy magányos forgószínpad,
hol ára van a szerepemnek...






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.



Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-05-30 08:23 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2025-05-08 23:56   Napló: Bátai Tibor
2025-05-08 22:06   1 mondatos kritika /1:1/
2025-05-08 21:59   1 mondatos kritika /1:1/
2025-05-08 21:59   1 mondatos kritika /1:1/
2025-05-08 21:59   1 mondatos kritika /1:1/
2025-05-08 21:59   1 mondatos kritika /1:1/
2025-05-08 21:59   1 mondatos kritika /1:1/
2025-05-08 21:59   1 mondatos kritika /1:1/
2025-05-08 21:58   1 mondatos kritika /1:1/
2025-05-08 21:58   1 mondatos kritika /1:1/