Nem rólad...

Egész éjjel írtam,
bevallom töredelmesen,
igazul: Nem rólad...
Bár így tettem volna...
Lennének odaadó szavak,
ki nem fáradó mondatok,
s repkedő képzetek ezrei,
mik Hozzád szólnak!

Meséltem volna a Szélnek,
hogy milyen is vagy,
- igaz tünemények sora -,
de soha sem az enyém...
Ő elhinné, mert ismer,
Téged is...engem is,
mint pajtását, kivel
játszott már hetykén!

Leírtam volna, hogy
milyen szépek melegen
csillogó, barna szemeid,
miknél szebbet nem láttam...
S hozzájuk képest
az egek mind éji
bódulata, megunt
szürke, vad árnyak!

Nem rólad írtam
messze zengő, hevesen
dühben tajtékozó ódák
megkönnyítő sorát...
Mert tudom: Neked nem
számít, s nem kérded,
hogy miért kaparászok
e fajta kegyes fohászt!

Talán elhiszem magam
is..., hogy majd látod
belül magányos,
éhes lélek vagyok...
Nem fogsz félni,
keresni kellő kifogást,
s elfogadod azt, mit
- magamat - neked adok!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.