Tátongó Üresség

Üresen tátongok belül,
Mint sötétség,
Mely éjnek idején
A világra ül,
Mint elhagyatott lélek,
Ki bolyongva
Mélyülő talajra
Téved,
Mint szakadék
Az oromzat mögött,
Az ásító mélység fölött
S csak húz lefelé… lefelé.

Beleszédülsz, ha hagyod,
Elragad, megbénít,
A mélység peremére szédít,
S Sorsod porba kapod.
Üresség, e szó
Nem csupán betű
Balga halmazszerű
Hömpölygő folyó,
Ez maga az észvesztő,
Kegyetlen rabigád,
Hitetlen imád,
Az Elsöprő Erő.

Lassan terjeng bennem,
Elsöpri haragom,
Felszítja őrült
önsajnálatom,
Kilopja az eszem
Minden gondolatát,
Lebontja lelkem
Szilárdnak hitt falát,
Tombol, és tombol,
Felégeti testem,
Míg nem hagy csak csonkot,
S romokban: engem.
Holtponton félredob,
Nem kellek már neki,
Csak ha majd a gondom,
Józan eszem veszi,
Majd akkor visszatér,
Egy utolsó szóra,
Hogy őrült fényt csempésszen
Kihunyt szemgolyómra.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-10-22 08:50:09
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-22 08:50:09