Ez az ősz
nem olyan igaz volt, mint amilyen hosszú. Lehet, nem is ősz volt, hanem tónus. Nem mint szín, hanem a hangulat, amelyből kivonni próbálta, ami belőle az enyém, hogy ne olyan igaz legyen, mint amilyen hosszú, már-már végeérhetetlen. Ami nem jelenti, hogy nem múlik birtokolatlanul el, és pont ez az igazsága, amitől menekedne, mert tudja, csak kifoszt vele, és ezzel… önmagát. Tudja hogy nélkülem nem így létezne, de azért szereti eljátszani, hogy nem vagyok, nem én vagyok, és ő nem lenne léttelenségem részigazsága, ha ezt el nem érné. Fura, pont ezzel okozza elérhetetlenségét, de amikor nemcsak okozza, hanem azzá is válik, mindannyiszor megtérül, mert igazándiból nem is játszani akar. Ámbár úgy is játszott már, hogy nem adta meg nekem járó gyümölcseit, de hogy csak színeimet és aromáimat aratta, másik játékba kezdett, eljátssza, hogy valóban nem az igazi, és ezzel elorozta tiltott gyümölcseimet. Azt hitte, ezzel a magáévá tett, de hogy észrevette, nem múlom vele, végső búcsúként megadta magát nekem. Mert tudta, így soha nem nem érhet véget égő, de elégni nem tudó színei, ami én, a tiltott gyümölcse vagyok neki, benne. Nem azért akar, hogy magával vigyen, vagy hogy megőrizzen. Ez csak az én vágyam, hitem és ezért kell olykor pogánnyá és igazságtalanná válnia. Tudja, nem fogok elmúlni vele, amikor ideje végén elaludni kényszerül. Tudja, hogy egyre kevésbé vigyázom rá, amiért ilyen, de mégis megbízik bennem, mert visszaadom neki álmait színező tónusát. Már nem kimondottan érte, hanem azért, hogy ha majd belealszom, legalább általa lesz igaz amiben élek, de csak így lehet enyém.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2010-11-13 17:01:05
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-13 17:01:05
