Részeg hajnalok /1.1/

Azok a részeg hajnalok,
mikor a Zagyva mocskos vize felett
ballagok a szétesni készülő öreg fahídon,
számon Margó ginnel kevert rúzsos csókja
/pincérlányként bőkezűen osztogatta/
néha eszembe jutnak fázós éjszakákon.

Életem, mint egy büntetést letöltöttem
és nem sírom vissza ifjúságom,
csak még tenyeremben érzem Margó melleit
ahogy hozzám simult,
s már libbent is tovább bugyiját kivillantva
tényérnyi szoknyájából,
szemünk éhesen szaladt, meglódult fantáziánk,
hol volt már a józanság?

Miénk volt akkor az éjszaka,
vele az egész világ,
csak hát elszállt az a bolond ifjúság,
s hiába érzem még ma is számban ízeit,
kóstolni már szégyellném,
de valahol őrzöm édes-keserű emlékeit.

Néha kiballagok a hajnallal a hidra
bámulni a szennyes, kavargó vizet,
visszanézni,
átlépve néhány évtizedet,
s  újra hallom Margó kacagását
és érzem a párafelhőben az
utolsó Ballantine's fűszeres illatát,







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-02-05 16:04:06
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-06 14:24:48