Állat

Állat 1.

veszít-e ritmust
vagy csak hullámozva szuszog amíg a táj
lassú állata elalszik
vagy ébred –

mi is rejtőzik a kő-tömbben
(közeledő égitestek árnyéka
alatt) ami felszimatol
a hó-terhes égbe és már
sok év óta lassan
a föld felé
hasal.


Tegnapból átgörgő

tegnapból átgörgő köveken vér. a sötétet
felfalja nagy kalcit-állat – nehéz
lehelet-oldat a szél. a fák
lélegzet-visszafojtva állnak.

hevernek dombok lusta
tevéi. a tegnap pereméről
még kavicsok málnak – a völgyből
felnő pata-
dobogás: a nappalt
feszítik kék-eres
vállak - - -


Kobalt

felhő-maszkban az ég. távolabb
dombok kobaltkék
bálnái ringnak, szél
keres testet. talán egy madár
talán egy elhullott állat:
még semmi csak kő-
emlékek ágaskodó tornya.
eső.
aztán mezők még céltalan ideg-
rendszere – és csak szárny-alakban szétszórt
foszilizált
tollak.


Gleccser

hallgasd:
moccan kvarc-kristály rétegekben. sosem-
látott színekre lélegez,
csukódik lassan sztalagmit-
sztalaktit-fogazat.
a gleccser lomha állata ébred:
jég-szilánk és csont-
medvéit görgeti. hallgasd:
sziklafal és hó között tegnapok
csónakja
roppan.


Állat 2.

melyik pontban szűnik meg a táj
és rándul egyetlen
izommá minden: rugóként

feszülő lábak levegőt
álmodó tollak.
túléli szerves anyagát.

most már
csak nehéz. most már
csak moccan akár fekvő óriás
vagy égbe harapó
fogsor.

fenyők még
mint penész
lusta ínyen

gyülemlő
foszfor.


Az est is

az est is eljön. mélykék
bálnatest fekszik bokrok
törékeny páváira.
már nincsenek

kapaszkodók, pontok  
rézsut hullnak rétegekben
a fények – és pára talán
vagy füst mindez
mit hullámzó talajban
rejtőző delfinek
szuszognak - égnek.
valahol máshol

felhők vér-
kocsonyás közege
arcokat
másol. és átfestődnek
a kékek.


Űrből zuhant

űrből zuhant kavicsok a szoros:
magához szippant a föld
iszonyú malma

míg fák szöknek szárba és el-
korhadnak erdők, figyelem:
olvadó tájat eszik a láva.

kráter köpködi új kövek
guruló kutyáit
a felperzselt nyárba.


Délután

varjak:
mint elszórt napraforgó-magok.
fény-árnyék leopárdja szalad

végig a dombokon.
a tenger kék amőbája teret
veszít apállyal fenyegető
délutánban, kő-

fókái merev-mozdulatlanok. furcsa
nyomokba botlik a hullám.
varjak: mint elszórt napraforgó-magok

a délután kamerája
részletekre
visszamoccan.


Állat 3

ott áll
abban a fában kő-
szervekkel a kéreg alatt.
üveg-gyöngyeiben megtörnek a fények
üveg-tobozaira
járnak madarak.

rejtőzik vagy elrejt tű-
levelekben. csikorog míg nő
a hang a kőben, háncs-
edények körül
nő az anyag.

olvadt üveg és kő
éjjelente. űr
fele markoló hidra.
életre kelni képtelen
agyag – csak bámul elejtett
kavicsaira - - -





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.