csendélet, füstölgő csikkel a hóban
ötéves koromban láttam
apámat először cigizni a teraszon.
fenyőfát nyesett,
közeledett a karácsony.
*
tízévesen kijelentettem,
hogy soha nem gyújtok rá.
,
tizenöt voltam, amikor
az első szálat elfogadtam.
*
a szenvelgő csikk
füstölgött a hóban,
fanyar illatot árasztva,
mint a karácsonyi gyertyák,
otthon.
és újra karácsony lett hirtelen, és
ádventi gyertyák, és
magányos süteményszeletek, és
össze nem koccanó poharak
táncoltak előttem, és
üres tekintetek meredtek felém, és
füstölgött a csikk a hóban, és
megrohantak a meg nem élt együttlétek,
mint legnagyobb élmények, és
a feltoluló hiányérzetek
faképnél hagytak.
és és és
előfüstölgött a fanyar illatú csikkből
minden,
ami már visszafordíthatatlan lett.
*
fél méterre ülnek tőlem az asztal túloldalán,
akiket csak akkor ismerek meg, ha elmennek,
vagy én.
fél karnyújtásnyira sincs arcomtól, megérinthetném
a lét kibírhatatlanságát.
félek a félelemtől, mert nem ismerhetem, és félek a
lehetőségtől, mert nem ismerhetem.
ahogyan magamat sem, és azokat sem,
akik
megtaníthatnának rágyújtani a cigire.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-03-03 17:55:33
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-03 18:03:13
