csendélet, füstölgő csikkel a hóban

ötéves koromban láttam
apámat először cigizni a teraszon.
fenyőfát nyesett,
közeledett a karácsony.

*

tízévesen kijelentettem,
hogy soha nem gyújtok rá.
,
tizenöt voltam, amikor
az első szálat elfogadtam.

*

a szenvelgő csikk
füstölgött a hóban,
fanyar illatot árasztva,
mint a karácsonyi gyertyák,
otthon.

és újra karácsony lett hirtelen, és
ádventi gyertyák, és
magányos süteményszeletek, és
össze nem koccanó poharak
táncoltak előttem, és
üres tekintetek meredtek felém, és
füstölgött a csikk a hóban, és
megrohantak a meg nem élt együttlétek,
mint legnagyobb élmények, és
a feltoluló hiányérzetek
faképnél hagytak.


és és és
előfüstölgött a fanyar illatú csikkből
minden,
ami már visszafordíthatatlan lett.

*

fél méterre ülnek tőlem az asztal túloldalán,
akiket csak akkor ismerek meg, ha elmennek,
vagy én.

fél karnyújtásnyira sincs arcomtól, megérinthetném
a lét kibírhatatlanságát.

félek a félelemtől, mert nem ismerhetem, és félek a
lehetőségtől, mert nem ismerhetem.
ahogyan magamat sem, és azokat sem,
akik

megtaníthatnának rágyújtani a cigire.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-03 17:55:33
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-03 18:03:13