Közhelyeimből II. /javított változat/


Tegnap is, és ma is, még
Anyám szelte a kenyeret és tette az asztalra elém.
Mintha csak most történt volna, olyan eleven
Ez a látomás, olyan ódon a remény, hogy egy percre
Visszatérjen a múlt, s enyém legyen megint az a régi fény,
Amellyel a régiek, az itt maradó szívének üzennek.

Szavuk susogják az öreg fák, ha feltámad a szél,
S a rozsdás vizes hordók közt a pókhálók,
Mint zászlók lengenek. Igen. „öreg minden”.
Az emlék-áradat is, mely lelkemben sír, mint
Otthagyott lelenc kölyök az árvaház küszöbén.
Befelé könnyeznek vénülő éveim, s én
Markomba szorítom ez itthoni föld rögeit,
Ami még megmaradt, ami az enyém…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-08-13 14:05:45
Utolsó módosítás ideje: 2011-08-13 14:05:45