szürkületben
miért mindig ugyanaz az út,
egy poros kitaposott ösvény,
ahol a sűrű bozóton
szűrődik csak át némi fény
és a halott madarak sem dalolnak,
meredt szemekkel néznek az égbe,
hol Isten röhög teremtésén,
selejt munka volt ez teremtő,
egy piszok nagy temető
hová önként vonulunk, csoszogva,
ha aprónép akkor ugrálva,
a fájdalmat szakajtószám mérik,
vágd hónod alá és menj, állj a sorba,
tedd kezed az előtted álló vállára
és vonulj, de szó nélkül,
pofázni minek és kinek?....
.a pataknál megállhatsz,
az iszapban békaporontyok vonaglanak
és fulladsz a bűzben, lábalj bele,
tudd meg milyen egy ingovány,
végy mély levegőt,
talán kitart a pokolig
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-09-08 14:39:13
Utolsó módosítás ideje: 2011-09-08 14:39:13
