Szobrok beszélgetése

Szavak sugalmazva
kőmód, lassan, mint
tavak, lefolyástalan
s befagyott. Mart,
barázdált, savak.

Repedések, törések,
apró csorbák,
belső kősíkok torzulásai,
kőrétegek apró csusszanásai,
mocorgás.

Minuszkuláris
kőrészecskék - kuncogás.

Távolság számít?
Talán igen, de nem.

* *

- Vagyok Dávid,
innen, Firenzéből,
fárad már kezem.
Csukló, isiász.
Látom ám,
előttem állsz
és piálsz...
Oh, lennél bár Góliátom,
s e karnak moccanni szabadság!

- Rabszolga vagyok,
folyton harcolok,
nem képes megszülni
kőanyám.
Csak néma vágy
vagyok,
oh, angyali apám,
Mihály!

- Vagyok az Éjszaka,
szemben a Nappal,
századok óta
nem tudok
szembenézni a nappal.

- Gondolkodom, kövön
töröm fejem, kő,
add át üzenetem:
Fáj e börtön,
fáradt kezem arcomtól
el nem vehetem.

Nyújtózni volna jó.
Vagy nem?
Hogy egy szobornak
ennyit kelljen
aggódnia!

Hátam, derekam
agónia.

Marnak savas esők,
leszarnak galambok,
viszketek s nincs
ki megvakarjon.

Tartom e lángra
sose lobbanó fáklyát,
s e piedesztál a hazám.
Mászkálnak rajtam
kétlábú rovarok.

Szabadság? Magamban
keserűn kacagok -
és ha körül tudnék
nézni e világban,

csak érces könnyek,
kövült vérfolyam
a talapzaton.

Nem vagyok én szobor,
kőtestvér, és bronz -
csak kőből szomor.

*

Az évtizedek, évszázadok
fölöttünk peregnek,
szomorú, vérrel
olajozott,
rozsdás kerekek,

hőből, fagyból,
savból, szarból
keresztek.

* *

- Felfeszítve tövisesen,
szegelve, szúrva és döfködve
többezer példányban létezem -
ó, orcusi Léthe, mosnád el létem.

Vagyok pléhből, fából, lemezből,
nemezből, kőből, bronzból, fémből,
gipsz és műanyag.
Sikít bennem
a szkizofrén anyag.

Ó, Atyám, s fia,
miért ez élet, mi csak paródia!

Össz ékességem:
homlokom dísze - töviskoszorú,
és altesti rózsa, szomorú...
ó anyám, e sors, a sok ima -

létem hogy így mi nyomorú…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-09-15 16:41:58
Utolsó módosítás ideje: 2011-09-15 16:41:58