Végtelen cella

cellámból kitekintve fegyőrömet látom:
rabruhát visel, mint én, háttal áll,
a saját rácsain néz keresztül az ő
fogvatartójára, akiből csak egy
fekete-fehér csíkos derengést látok
végtelen börtön ez itt, s úgy beszélik,
az utolsó fegyőr titokban becsúsztatott
egy kulcsot, amiről nem tudjuk,
vajon melyikünk zárját nyitja
így hát kézről kézre jár,
hogy idáig még nem ért,
mutatja mekkora ez a hely
talán el is kopik az a kulcs, mire ide ér
- ha egyáltalán idáig kell jutnia
s ha nyitja is az én zárkámat,
azzal is mit érnék?
egyetlen cellával kerülnék kijjebb





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-10-11 12:25:16
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-11 12:25:16