Az én apám

Az én apám még csak 15 volt, amikor a vízhordói fizetésből, az első hosszúszárú nadrágjába bújhatott, 17 volt, amikor a lóci szerpentinen saját Jubileum kerékpárjával száguldozott lefelé, s a lendület átgurította a falun, de kerékpárral vágott neki a háborúnak is, mint aknavető, ám Ausztriában ruszki fogságba esett szakaszostól, biciklistől, amit aztán hosszú menetelés követett egészen a neuhameri fogolytáborig, mert itt érte a béke és a szabadulás, úgyhogy már ’45 szeptemberére elérte a lóci hegyeket. Hamarosan egy nehéz szakmára adta a fejét: Szécsényben kitanulta a bognárságot, de segédnek Mezőkovácsházára költözött, hogy nagyanyám vasakaratának ellentmondhasson, aztán mégis vasöntőnek állt Angyalföldön, mert mennie kellett a bognárműhelyből a mester fiatal felesége miatt.
Az én apám 25 volt, amikor az angyalföldi piacon járva, belenézett anyuka szépséges zöld szemébe, hogy aztán el is vegye Jáger Máriát. Az én apám reggel a munkába elemózsiát vitt a táskájában, este szenet hozott a fűtőház környékéről, hogy legyen mit tenni az ötös kályhába télvíz idején. Az én apám bólintott, s fekete doktor fogóval húzott ki a halálos szorultságomból, majd kijelentette, ilyen núdlifejű gyerek nem kell több ide, aztán meg építkezni kezdtünk a Függetlenség utcában és kétkerekű hintó készült a téesz elnöknek. Végre boldognak láttuk őt, megszületett Mari húgom. Az én apám maszek volt az ötvenes évek végétől, majd hat évig kontár otthon és karbantartó a téglagyárban. Az én apám csak vágta az irgalmatlan fenyő rönköket, hogy a házaknak legyen tetőszerkezetük, aztán megvette első autóját, egy Skoda Oktávia Super-t. Első utunk Lócba vezetett, ahol nagymamám széles mosollyal fogadott és taxinak mondta a mi járgányunkat. Az én apám újra és végleg a maga ura lett. Megvásárolta az önjáró fűrészgépet, s kottatartót faragott Mari húgomnak, aki csellista volt. Szerette a Dunakanyart s a lapát nagy dévéreket sütve. Az én apám azt akarta, hogy többre vigyük, s hogy érettségi után tanuljam ki az autóvillamossági műszerészséget Pick Lacinál, hogy fejezzem be a helyi lap szerkesztését, és ne focizzak az Abonyi KSK-ban , s hogy ne járjak Zsuzsával, mert az ilyen düccögve járó nők nem sokra valók. Az én apám csak hallgatott, amikor a marcali tüzérezredből félév multán végre hazaengedtek, arra gondolt, mit vétett ez a gyerek? Amikor elváltam Zsuzsától, figyelmeztetett, hogy megmondta előre, ám Katinak faragott egy szép paraszt tükröt, és a szeme felvillant, amikor Juditot bemutattam, széles arcon ismerős zöld szemek csillogtak. Ez érdekes, mondta. Az én apám a ’89-ben, csak annyit szólt: még négy-öt évig tarthatott volna a Kádár-rendszer. Már ötszáz nem elég egy tank benzinre. Sokat emlegette, Anyátok mindig jajgat, ez fáj, az fáj, de száz évig fog élni, majd meglátjátok. Ő hatvankilenc volt, amikor agyvérzés és szívinfarktus végzett vele.
Az én apám végül, csak nem költözött a Kutya hegyre, ahonnan látni lehet egész Nagylócot, s ahonnan a tárogató hangja úgy tudott zengeni faluszerte, amikor ő még gyerek volt.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-10-18 08:58:03
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-18 08:58:49