Barangolások a testemben

felkapcsolt ködlámpákat úsztat az éj csatornája
végül homlokomnak ütköznek és már megint nincs hová bújnom
amikor igazán erős fénysugár vetül rám
iszonyatosan festek: hirtelen élessé válnak a karikák
beesett szemeim alatt
soványságom szánalmat ébresztene a nézőben
a bordáim rozsdás rácsok
rajtuk dörömböl a szívem
mint egy riadt vadállat

még inkább madár, s épp hogy nem fér ki a kalitkán
olykor érkezik egy lány, az ujjai betűmorzsákra törik a legszebb szavakat
velük eteti a kalitka foglyát
fennakadnak begyében a betűk
de hiába próbálja kidalolni őket
a saját nevét öklendezi folyton vissza
komooooorrr komorrrr (egészen groteszk
károgás)

**(én vagyok)

talpam alatt megpuhulnak a lépcsők
máskor élesen vágják sarkamat a fokok
ahogy rohangálok önmagamban
olykor a testem lenti részében,
olykor odafenn van valami halaszthatatlan dolgom
a legtöbbször gondolatokat hordok fejemből a szívembe
és még lejjebb
de ennyi erővel akár tűzre is dobálhatnám őket
csak ott, a fejben mutatják az élet bármiféle jelét
a karjaimba hurcolva őket összeesnek, szétfolynak
akár a takony
mennyi cselekvés van a koponyámba zárva
milyen különbözőek ettől mozdulataim

***(de mégsem én vagyok)

aki lükteti bennem ezt a harminc dekás izomköteget
aki keringeti és alvasztja a megfelelő pillanatban a vérem
aki
lebomlasztja a májamban a vörösvértesteket
és újakat szerel össze a velőben
aki lélegzik mikor alszom aki ismeri
és betartja a könyvben látott képletet (belélegzett levegő: C6H12O6 + 6 O2
kilélegzett: 6 CO2 + 6 H2O) aki (néha kelletlenül ugyan)
de elfogad bármit, amit adok (ha magokat szórok a madárnak)
majd szelektálja mi belőle a salak,
aki a megfelelő pillanatban termékenyítő anyagot lökdös végig egy hosszú
csatornán és egy rövid pillanatra a fejemre dobja a mámor kendőjét majd elzsibbaszt
aki mindent elvégez nekem és rám oly kevés munkát hagy
nem súgja meg soha mi az igazi feladatom
csak azt, mire nem kell figyelnem
"tégy, amit akarsz, én tudom, mi a dolgom itt és nem várok hálát"
tartozásom vele szemben kiegyenlítetlen marad
talán ha életem felezőpontjánál pozíciót cserélnénk

****(de mégis én vagyok)

a röntgengép glóriát mutat ki a koponyám körül
valóságos szent vagyok, amikor így átnéznek rajtam
valójában persze nem vagyok az
de minden bűnöm így vagy úgy a húshoz kapcsolódik
a röntgen szemében mindez láthatatlan
őrizzetek meg egy ilyen képet rólam
tartsátok néha a fényhez





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-01-28 09:31:25
Utolsó módosítás ideje: 2012-01-28 09:33:03