magamba ölellek

"elmondtam" önmagam
aki valaha is voltam,
de arról sem hallgatok
aki lettem, aki vagyok,
az éjekben még álmodok,
ha magamhoz ölellek
újra mint húszévesek
barangolunk a mezőkön
és a virágok között
                   szeretkezünk,
álmos alkonyat simítja
kipirult arcod mikor
karomban megpihensz,
szemed lehunyva hallgatsz
- kékjét az ég kölcsönvette -
kincsünk az idő ott
a füzek alatt, a dombok
lankái között, hol az este
teremti meg világunkat,
félig valóságot, félig álmot
mi már örökké bennünk él
                         csókunkban
a nyár tüze, napfény ízű ajkad,
melled hullámzása, combod
szorítása míg létezem
                       örökké elkísér





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-05-02 15:19:55
Utolsó módosítás ideje: 2012-05-02 15:19:55