Életrajz-féle

Bolond az, aki őszinte mer lenni,
szerény, és végig gondolja a verset,
öröme, fájdalma mind, valamennyi
elszórt, széthagyott jutalmat szemelget,
s persze, elismerést; van is bőségesen,
ha nem éppen neki, másoknak megterem.

Az írás bajt hoz, ha nem elég trágár,
amikor, mert bántják, bosszankodni mer
a költő, ha csak idegenbe átjár,
s nem lop el semmit, amit megérdemel,
amit a szenvedés kínozott ki nála,
s fájdalmában nem szól, hogy istennek hála.

Szenvedéseimről csak mást írhatok,
ha nem kívánok közhelyekbe esni,
megtámadhatnak sunyi képzavarok,
a bolond akar mindig bajt keverni.
Akinek hetvenen túl semmi sem sajog,
az vagy hazug, vagy a pokolban oldalog.

Voltam vézna testű vegyszerraktáros,
zsákot és ballont cipeltem vagonba,
ilyen munka a fiatalnak káros,
nem árthat annyit, mint a bolondgomba.
Mert nem hivatásos életművész voltam,
együgyűségemben mindig csak daloltam.

Nem tagadhatom, hogy szegények voltunk;
egy toldaléképület volt az otthon,
öten öt négyzetméterbe szorultunk,
s nem élhettünk emberhez méltó koszton.
Hogy tüzelőnk legyen, az erdőbe jártunk,
mert a gyűjtött gallyal fűtött a családunk.

Jó anyám főzött, mosott, takarított,
s foltozott nap mint  nap, sötétedésig,
és reménykedve sokat imádkozott,
szomorú volt azért, miért is késik
isten segítsége; szörnyű szegénységünk
ne nézze tétlenül, intézkedjen értünk.

Nem változott semmi, anyám belehalt
a kilátástalan nyomorúságba,,
időnként egy pici megnyugvást akart,
hogy segítsen a buzgó hit magánya.
Nem tudhatom, hittel telve volt-e lelke,
mikor cserben hagyta az isten kegyelme.

Ilyen a nyomor; irracionális,
méltatlan az élet szépségeihez,
annyira más, és annyira banális,
nem kőszobrot farag, falvédőt hímez.
A boldog ember maradandókat alkot,
karjával ölel, s nem forgatja a kardot.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-01-15 05:28:38
Utolsó módosítás ideje: 2013-01-15 05:30:19