Tavasz van, tél van

Olyan modortalan ez az idő, hangot adnál, de megfagy az átölelő
Pillanat, s vele a levegő, hogy tüdődbe ér a tél, a vér megáll. Lüktető
Szíved most pihen, percek súlya nyomja szüntelen, szinte belefolytja
A párnába, jéghideg láz, ami ráz. De valaki meghallja, hogy mit magyaráz.

Felolvad a tavaszi csend, hangos a lüktetés, izmaid lépte szinte zeng,
A gondolat hullámként jár kel a város utcáin, a sáros jövő feldereng.
Kimondva szebb minden szó, itt benn vigasztaló, hogy ismét akarattal
Telt meg az élet, és élhető képet fest a test, ezt a békét keresd!

Nem nyomtatott szó, ami száz, de semmire kellő, ha pénzért eladható,
Hanem írott, nem falra, de szívbe, ott vívott csatát a rendet bontogató
Fiatal, ki szállni s élni akar, ha a tél eltakar, ő maga lesz tavasz.
Ravasz volt elég, de bátor is kell, ki szívére láncért is harcolni mer.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-04-11 19:15:39
Utolsó módosítás ideje: 2013-04-11 19:15:39