holnemvolt
Beköltözöm a mondataidba, szóösszetételek ölébe ülök, ez az a szoba, amit mindig akartam magamnak. Ezért költöztem havonta: bedőlt falú viskókba, falun túli végeláthatalan rónák szélire, hogy ne találjak többet vissza soha, liftek mentek tovább, mint a tizedik, hiába nem volt több emelet, Közkórházba, ahol a mennyezet olyan messze volt, hogy nem vette ki a szem a barna homályban, hatalmas kastélyba, ami néha lett iskola, egyetem, lépcsők és újra lépcsők, amik mindig máshova, minél tovább tart, annál messzebb, ahonnan, ahova.
Lehettem volna a gyászba vont város királyleánya, kit nevettetni nem voltak elég ügyesek bárók, hercegek, csak Tök Filkó tudta, hogy beszéljen vele. Lehettem volna egy másik mesében, de ebben én vagyok a második öregasszony, ki ezerszer vénebb, s rútabb, mint volt az első, de Kis Miska ahhoz képest, akihez a harmadik pár vasbocskor elvásása után érsz majd. De Tök Filkó egyedül, aki tudja megint, hogyan szólítson, s szerencséje, mert rögvest sóbálvánnyá válna különben.
Tudod, nézem én már 100-1000 éve, hogy minden láng részekben lobban, tükördarabokban vet ezer fényt a szerelem, de csak most, hogy kiválasztottad azt a sánta madarat az összes szárnyas állatból az ég alatt, kik második rittyentésemre jöttek elibénk, csak most, mikor már befordultál az úton, ami a Szél öreganyjához vezet, vettem észre, hogy mi ez a furcsa rángás a szám körül és a szívemben.
Nevetek.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2013-05-18 11:34:18
Utolsó módosítás ideje: 2013-05-18 11:34:18
