Szonárokkal a tudat mélyén
A szövegkörnyezetből kiemel az élet – a halál testszaga narkotikum a pszichének – trombitavirág szirmú selymesen édes színes illat-sorkihúzó. Mi magunk vagyunk az idegenek – ki-ki másnak, ki-ki önmagának – csak a fakerítés roskadt össze. Mégis az űrből várjuk a megváltó energianyalábot – magunktól sose – karba tett kézzel hagyjuk elillanni a fizikális csodát. Mi vagyunk a fényplanktonok – a felhők szilák – s átszűr majd az anyagon, hogy lehorgonyozzunk a neutroncsillagok között az űrbálna gyomrában – s ha szerencséd van, kételyeid eloszlanak, s a gyertya lángja mellett Pinocchióval nyithatsz majd vitát – mert a porhüvelyt felszívják a bolygó bélbolyhai.. Az élet értelmének keresése – jegyzettelen expedíciós misztikum – s törékeny kutatása feleslegessé vált. Hajótörésnek érezzük magunk, s eltévedettnek a világot. De a hangszálak elpattanása sem zárja ki a szavakat. Rezgéshullámai megelevenednek – nem létezik némaság – csendessége ajkakat nyit az ujjlenyomatokon, ahogy az ujjbegyek keresik az ábécén a klaviatúrát.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Hangulatfüggő komp-aktok (, 2013)
Kiadó: VÉDA
Feltöltés ideje: 2013-07-09 23:25:43
Utolsó módosítás ideje: 2013-07-09 23:25:43
