Szálló szótestek
Egy elcsendesedett elcsent pillanatban, mikor úgy érzed:
magad is az alattad lévő fotelnak a kárpitjává változtál, s felfekvésed a gondolatokon összenőtt a kényelmet szőtt ülőalkalmatossággal – a megfogalmazhatatlanság jár-kel testeden - … Mintha nyílt szemekkel álmodnál…
Merengésed elbontja utadból a fizikát, s már az örvények szippantását sem érzed – mikor hirtelen riadsz – s megkérded magadtól: Álmodtál?
Csak suhan tovább melletted a terepasztal… Hű képével rugdossa az utcákat a megkopott útfestés… Az elmélyülés oly’ eleven: mintha időt utaznál…
Kiperegnek aranykontúrságú szemeid, s húzod tovább magad után fényszemcséid, mint a marék lisztet, amikor felkapja a szél…
Az agytekervények meglepő azonosságokat mutatnak az avarkardigánban hempergő kucsmagombákkal, s mikor kilépünk a festmény keretéről, akkor szembesülünk csak a szemgödrünkből kiszakadt istenszilánkkal.
De a tudatunk megmarad – s míg talán élünk – addig játszunk csak csupán: a szavakba mártott tükröződések martalékával…
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Hangulatfüggő komp-aktok (Magyar Elektronikus Könyvtár, 2013)
Kiadó: VÉDA
Feltöltés ideje: 2013-07-20 00:28:24
Utolsó módosítás ideje: 2013-07-20 00:28:24
