Laza kapcsolat

Mondom neki: a mókusok.
Mosolyog. Majdnem nevet.
Szar kofág? Hozz egy rendeset!
Keble kacajtól remeg.
Negyedóráig elemzem
giccses porcelánlovát.
„Ez nem lehet!”
Sokat öregszik, míg megfejtem,
hogyan kéne élnie az életet.

A miértet kutatom,
magamat megunom,
elszundítok csendesen.
„Hahó, hahó!” - újra ezt hallom.
Néha szájon vágnálak, kedvesem!
Mosolygok, ő meg vissza;
ez a pillanat sem tiszta,
de megrántja vállam
a tegnapok bája.
Hahó?
„Hahó.”
Neked elhiszem!

Megfogom fejem: még megvan.
Majd’ elalszom, de ez van.
Töltök még egy kis pezsgőt:
buborékoktól pezsgőt.
Hosszasan, bölcsen,
hogy időmet töltsem,
hallgatok.
„Hát, furcsa vagy!”
Ezt nyugtázom,
feloldom szájzárom,
és kontrázok:
Te is furcsa vagy!

„Miért?” Mert.
„Azért, mert csak?”
Affene, ez már ismer engem!
Na szeretkezzünk!
Jól hallottad!
Az ajkába harap: minden rendben.
Ruhák a földön.
Kényelmes börtön.
Lelkem! Édesem! Kedvesem!
Harapj! Karmolj! Sikíts! Feszíts!
Ami kell nekem, azt én elveszem.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Reményrõl fantáziál (, 2006)