Õrület

Végre!
A pusztítás gonosz ösztönére
bízva önmagam
tombolhatok, s nem érdekel,
hogy mindez tudattalan.
Csak hagy öljek,
gyilkoljak végre boldogan,
s nevethessek, ha valaki sír,
más legyen, ki verset ír!
S ne én szenvedjek végre,
ne mondja senki, hogy örökre
jónak lenni születtem a Földre,
mert mindenki öl és hazudik,
és bármit mondasz:
az erős fennmarad, a gyenge elbukik.
Ne mondja azt senki nekem,
hogy gyönyörű fájdalmas énekem,
mert csak szabadulni akarok
a kíntól, a szenvedéstől,
a bennem lakozó szenvedélytől.
Rettegjetek hát, gyáva emberek,
mert szavaimtól a menny,
s a pokol mennydörögve megremeg!
S összedől minden,
ami biztos volt nektek,
megfordul az élet rendje:
ti szenvedtek és én nevetek!
S fuldokolva az utolsó pillanatban
keserű vigyorral élvezem,
ahogy a rettegés, a félelem
kirajzolódik az eltorzult testeken.
S mikor eljön az igazság
várva-várt pillanata,
tiszta elmével állok elétek,
s vállalom, hogy én voltam
Saint Just,
a Terror Arkangyala.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.