feszít, nem törik
kormosodik
feltúrt dérszállta szántás,
kivágott törzsek évkarikái gabalytalan nyugalomban
csörgő patak tükrében eltévedt szarvas fiú
csak az évmilliók óta kihúnyt csillagok pislákolnak szememben
pislákolsz bennem te is. A táj és a sercegő csend kirágta közülünk
az egymásra figyelést. Már nem tudnám kitapogatni pulzusod.
Csobogó hajszáleredeidet sem tudom megszámolni, ha mosolyért
arcod feszíted.. ahogy szerelmünk gyümölcsei, a fekete madarak
megfeszítik a fiatal barackfa ágát. De el nem törik. Így élsz bennem te is,
mint a táj. El nem törő, csörömpölve csobogó, lelkiismeretem
tűhegyeit torkodból torkomba öklendező örök körforgás.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -
Feltöltés ideje: 2014-05-30 11:45:09
Utolsó módosítás ideje: 2014-05-30 11:45:09
