"...sohasem hagyunk hátra"/Ribka Zoltánnak/

I.
Két év futott el a tovarobbanó idő
Szédületében, de azt az estét nem feledem.
Akkor még volt tél, hó, hideg, recsegő
December. Karácsony másnapján este
Az éppen égő tűznek örülve a kályha előtt
Ültem -aznapra sikerült fát szereznem-,
Egy pohár borral kezemben, mellettem
Kutyám, Vackor aludt a jó melegben.
A közmunka rég véget ért, s kilátás semmi,
Eltűnődtem én is, mint a púpos angol király:
Teszek a világra, mától gazemberré válok.
Háttal a világnak, arccal a pusztai éjnek,
Ordasabb lenni az ordasnál, ez hajtott,
Ez az indulat vezetett kőkeményen.
Hirtelen csöngő zörrent. Vaci felugrott,
S csaholva az ajtó felé futott.”Ki lehet az
Ilyenkor? Miféle kóbor léleknek jutott
Eszébe, hogy élek? Kimentem, s a kapuban
Álltál, mint elkésett Télapó, deres szakállal,
Egy nagy szatyor a kezedben, s noszogattál,
Hogy mennénk talán beljebb, hacsak nem
Akarnánk az udvaron válni jégkockává.
Szatyrodban volt minden, ami az élethez
Kellett, meleg ruha, étel, s ráadásként
Egy üveg finom bor, s mindehhez
Baráti ölelés, jó szó is került ajándéknak.
Beszélgettünk verseinkről, zúzmarás
Életrezdüléseinkről. Kérdeztem, hogyan
Jutottam eszedbe, ebbe a szilánk-hideg
Éjszakába, miért hozott felém a lábad?
S mondtam neked, hogy már minden
Mindegy nekem, ha rablóké a törvény,
Hát akkor én inkább azon kívül leszek.
Rám néztél hosszan, szűk-szigorú szemmel:
„Jártam eleget egyenruhában, a világ
Elvadult zugában, Afganisztánban.
Megtanultam, egy életre, hogy sebesült
Bajtársat sohasem hagyunk hátra.
Gazember ne légy! Sose voltál,
Nem tudod, hogyan kell csinálni.
Nem lesz elég időd belőle kiszállni,
S nekem semmi kedvem koporsódnál
Később díszőrséget állni. Tarts ki
Inkább, tedd azt, amiben jó vagy,
A bűnt hagyd inkább az arravalóknak.”

II.
Két év, villámfénynél. Feledett szavainkért
Nem tartozunk másnak számadással.
Élünk nagy elszánással, tisztának őrizve
Meg a tiszta szót, a fehéret, jobb időkre valót.
A jobb idő barátom, hidd el, minket is utolér,
Amikor nem a kórságosoké lesz a babér.
Hisz hulló idő ez. Kergült évek temetnének
Minden feledhetetlen szépet, de mi mégis
Megállunk, jóság-igába vert veteránjai
A fénynek. Ha kifordulna a föld is alólunk,
S minden északi szél szembe is fújna megint,
Nem rendülünk, csak megyünk, itteni, otthoni
Átutazói e létnek, mint a becsület napszámosai,
Kik múltjukat letéve, jóra szövetkezének.

2014-03-31







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-06-18 09:46:36
Utolsó módosítás ideje: 2015-11-03 11:56:48