Mégis/mégsem

Elkezdtem írni az életem,
és egy vékony füzetbe belefért.
S Te mégis azt állítod, hogy
kell valaki, aki csak ennyit élt.
Pedig nem élünk máshol, csak egymás mellett,
S egyedül vagyunk mégis.
Seholsincsországban uralkodva
mégis igaz lesz a tézis:
sehol sem vagy egyedül,
s mégis mindenhol magány vár.
Ha nincsen senkid, hidd el, pajtás,
nem sokkal jobb a halálnál.

Melletted esélyt kaptam arra,
hogy valaki mégis lehessek,
s az Élet nevezetű szakadék fölött
volt, aki nem hagyta, hogy leessek.
Mégis, ha jobban meggondolom,
ha Te nem vagy mellettem,
az a srác, akit most itt látsz,
idióta, lúzer és esetlen.
Fényképről nézlek és esténként
álmomban látom a két szemed.
Úgy ragyognak, olyan erővel,
hogy egész valós lesz a képzelet.

Mellettem ülsz; karjaimban
szorítlak téged, amíg lehet.
El kell mennünk, tudom jól, de
ne is álmodd, hogy elengedlek.
Sose gondoltam, hogy kettőnknek
az élet közös sorsot kever.
Mégis neved hallatán
érzem, a szívem csak érted ver.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-02-10 00:19:41
Utolsó módosítás ideje: 2015-02-10 00:19:41