DOKK

	Karaffa Gyula
	Nem tudok mást
	van egy noteszem amibe összefogdosom a metrón repkedő gondolatokat a városban szállingózó szavakat a porszemek közt lavírozó képeket kinyitom a lapokat és belerepülnek sikeres lehetnék ha mindezeket leírnám nem tudom nincs hozzá ceruzám ez az ember igazi tragédiája * mikor alszok csendesen (nem igaz mert horkolok) valaki megáll velem szemben az ágyamhoz és letérdel ez még okés beszélni kezd ez zavar mit akar itt mit kavar nem hagy aludni tovább és nem térdepel odább csak mondja mint az imát nem vét közben egy hibát sem csak mormol szemtelen és együtt virraszt velem szú sem perceg hallgatom ez a legjobb alkalom arra hogy megkérdezzem ki lehet hogy nevezzem azt mondja ő a vagyok és ittlétében az az ok hogy megmentsen magamtól énemtől a vadabbtól * szabadságra megyek jön velem a táj tájbergyerek leszek míg csak lehet megszabadulok nyűgjeimtől mától nem csak azt mondom amit szabad szólás szabadság erdész leszek vagy katona vadakat terelő juhász netán szabaduló-művész de szép is az mikor hullanak a láncok vagy eljárok egy táncot szambát vagy mambót szabadon választott (tényleg ki választott én rég nem hiszek a szabad választásban kényszerek vegyszerek kegyszerek gyógyszerek szerek) szabadság szerelem e kettő az mi megbontja az egységet férfi és nő között szabadkán is és pesten a szabadság híd a mennybe visz vagy a pokolba tart egyremegy * miután bemutattad egyenként a családod tagjait talán mert kevesletted a hat főt hozzákezdtél a szomszédok bemutatásához is marika bácsival és zoli nénivel (oppardon zolika bácsival és mari nénivel) folytattad a sort kedves volt részedről persze ez csak arra szolgált hogy eltereld a figyelmet a szobádban álló székekről három szék van az életedben az egyiken ül a feleséged a gyerekekkel meg az a kevés rokon akik még melléjük férnek (elférnek ha kicsit szorongnak is) a másikon ülnek a barátaid (manapság általában lakatlan marad ez a szék) a harmadik mindig is üresen állt (emberemlékezet óta) arra istent várod töretlenül néha megengeded hogy ráüljön a félelmed vagy a dühöd de van eset amikor épphogy te terpeszkedsz el rajta általában ilyenkor mesét vagy verset szavalsz családtagjaidnak (unják már de nem merik kimondani) ha van valaki idegen körülötted előfordul hogy meg is tapsolják műveidet elhitetve veled hogy jogod van abba a székbe néha beleülni „közben összetapadnak az évek akár a trágyában a szénaszál elviselhetetlen büdösre érnek akár a dögletes halál” s ha kézbe veszel egy villát vagy egy ásót amivel feltöröd életed rétegeit nem találsz mást csak a földet a széklábak alatt már vár rád * késői volt az indulásom ottmaradt valami állomáson a szennyes padon a hugyos vécén a vasúti sínek szenvedésén a kerekek alatt nyöszörögve átvágott torokkal hörögve mert nem szóltam nem szólított senki ha menni kell hát megyek ennyi a jussom volt elhagyni a házat (régen ez maga volt a gyalázat) ahol nem láttam magam a jelenben jövőkeresésre bujdosóvá lettem * elindultam de lemaradtam valami giccses színdarabban ahol mindig más játssza a Leart szolga lehetek vagy áshatok egy nagy sírt nem tudok mára semmit elfogadni nem tudok semmit csak adni adni adni és ha nincs is senki aki elfogadja ott kell az állomáson maradva élnem honnan egykor elindultam szépen hogy a világot megváltsam ha hagyja (nem hagyta) * mint akit a szél megütött és félreáll a szája úgy tekintek én is e szélütött világra hol Isaura népe nem hallgat senkire mindig kell neki egy Leonsió egy zsarnok fölibe ilyen fajta vagyunk nincsen itt mit tenni rabszolgának is kell valakinek lenni szolgálni csendesen beletörődötten s elfeledni azt is egykor mire jöttem * ahogy lépdelsz az utcán kikerülöd a sarat illetve igyekszel nem belelépni rád tapad cipőd fugá- iba ragad lépsz vele cipeled magaddal végig valaki megjegyzi sáros a cipőd be ne gyere így mondja a feleséged cipőt cserélsz várost is tudsz az életed nem ebbe kell beleélned

Publikálva: Spangár antológia, Palócföld, 2011