|
Szeresd, tied, míg hagyja, így a könnyebb,
Ő most kamasz, te olyan régen voltál,
A füst, a tetkó, piercing most a jelmez,
Két "szívem" közé egy "bassza meg" szorul.
Szégyelli tán, hogy te épp ilyen lettél,
Ő annyi mindenféle is lehet még,
És most nem értik, főleg te nem érted,
De miért hiszi, hogy te ne értenéd?
Kívülről talán nem ily látványosan,
De utálkoztál te is, téged előbb
Szégyelltek, jaj, csak botrányt ne okozzál,
A jólneveltség langyos útjain csak
A mérhetetlen, lassú unalom várt.
Most felnőtt mérték, megfontoltság, álca,
Napi rutin, és megmondtam, hogy így lesz;
Nem! add meg nekem saját pofára esésem.
|
