Kis születéseim
November jelölt, de addigra tél lett
s valaki mindig a tűz mellett térdelt.
Olyan meleget a szoba sose látott,
megszokta már a spórolós világot.
Aztán jött az új év, ötvenhat az árral,
olvadt a Duna is, dacolt a világgal.
Szabadság, szerelem... de végül mégis megállt,
mert torlaszt emelt a gyilkos napsugár.
Azon az éjjelen sodort vágyat, álmot,
nem hagyott sem időt, sem szót, nem kiáltott,
tajtékos vad lovát engedte a gátnak,
és átnyargalt a falun, mint egy veszett állat.
Hajnalra minden ház temetni öltözött,
csak Nagyapám remélt a dőlt falak között.
Te rongyos, keserves...derékig vízben állt,
öklét rázta, az Úrral diskurált:
hol vagy most, nem látlak,
hol vagy Istenem?!
És elindult karjában
velem.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2016-11-09 22:46:34
Utolsó módosítás ideje: 2016-11-11 19:46:07
